Hogyan ne tanulj meg angolul

Itt Londonban megfigyelhető a magyarok azon terjedelmes csoportja akik sosem tanulnak meg angolul.  Teszik mindezt annak ellenére, hogy itt tervezik eltölteni hátralévő életüket. Ők ihlették ezt a posztot.

Íme, egy összefoglaló arról, hogyan kerüld el, hogy akár véletlenül is megtanulj angolul:

  1. Az alapok
    Kizárólag olyan helyen vállalj munkát ahol magyarok (is) dolgoznak. Ha akadnak a munkahelyen más nemzetiségűek, semmiképpen ne barátkozz velük. Ha eddig nem tanulták meg az anyanyelved akkor ezután sem fogják. Lusta népség.
    Ugyanez vonatkozik a lakótársaidra. Csakis magyar ügynökség, magyar lakótársak. A határontúliak még beleférnek, de ez a maximum.
  2. Bevásárlás
    Hála a leleményes honfitársaknak, vannak magyar boltok London szerte, így szerencsére még az alapvető élelmiszerek nevét sem kell angolul megtanulnod. Amennyiben a közeledben nincs magyar üzlet, akkor a lengyel, illetve román boltokba esetleg elmehetsz. Ezekben sok magyar cimkés terméket találsz és mivel ők sem tudnak angolul, nem kell félned, hogy rádragad valami. (Azért ne reklámozd a barátaid körében, nem mindenki ilyen liberális.)
  3. Szabadidő
    Temérdek a lehetőség. Például lóghatsz magyar facebook oldalakon és találhatsz barátokat akik elmennek veled magyar együttesek londoni koncertjeire. Vujity Tvrtko és Bödőcs is gyakran tiszteletüket teszik, lájkold be őket, nehogy lemaradj. Emellett például a parkokban való mókusetetés is jó móka és ők sem fognak neked angolul szövegelni.
  4. Ügyintézés 
    Nehéz ügy, de megoldod, ne aggódj. Első és legfontosabb: csakis magyarul szólalj meg. Ha nem értik, mond hangosabban és mutogass. Amennyiben sehogy sem tudsz egyről a kettőre jutni akkor kérd olyan magyarok segítségét, akik (érthetetlen okokból kifolyólag) beszélik a nyelvet. Fontos, hogy ne legyél túl hálás és mindenképpen hangoztasd, hogy ezek az angolok mind hülyék.
  5. Kikapcsolódás
    Magyar filmek (szinkron! nem felirat, remélem mondanom sem kell), magyar zenék és könyvek. Ne hagyd, hogy a böngésződ esetleg angolra váltson. Sőt, állítsd be, hogy mindent lefordítson magyarra. Fő a biztonság.

+1 Légy büszke! Mint láthatod, nyelvi függetlenséged megőrzése nem kis munka. Veregesd meg a vállad és segíts másoknak is.

Remélem tudtam segíteni (és senki nem vesz túl komolyan 🙂 ) Good bye! Viszlát!

Mikaela's 6th BirthdaySeptember 19, 2018

Miért kalimpálnak a buszmegállóban?

A piros kétemeletes busz egy igazi klasszikus. Úgy hozzátartozik Londonhoz, mint azok a furcsa népségek akik lakják ezt a nyüzsgő várost.

Mi sem példázza ezt jobban, mint az elveszett tárgyak osztályán az a sok furcsaság ami felbukkant már az évek során. Többek között találtak töltött gömbhalat, mellimplantátumokat és protézis végtagokat is. Még az elsőről tudom a legkönnyebben elképzelni hogy a tulajdonosa csak úgy ottfelejtette. Na de többi?
A TFL (Transport for London) szerint a leggyakoribbak szerencsére még mindig a könyvek, esernyők és táskák. Ez azért egy kicsit megnyugtató.london-590114_1920

Na, de nézzük, hogy ugyan miért kalimpálnak az emberek össze-vissza. Két megálló típust különböztethetünk meg, a kötelező- és feltételes megállót.

Kötelező megálló (Bus stop):
Minden esetben meg  kell állnia a busznak. Akkor is ha nincs felszálló a megállóban és senki nem jelezte a leszállási szándékát a buszon.

Feltételes megálló (Request bus stop):
Csak akkor kell megállni, ha van felszálló a megállóban vagy valaki jelzett a buszon.

Mindkettőre érvényes:
Nem szükséges a megállóban álló utasnak integetnie a busznak. Ha valaki várakozik a megállóban, a busznak meg kell állnia.

Kivétel:
Egyetlen kivétel van. Ha a busz tele van, nem kell megállnia és felvenni az utast.

Valóság: 

A fentiekből semmit se higgyetek el.

A buszon mindenképpen jelezni kell, különben nem áll meg. 

A buszmegállóban pedig ha nem integetsz, biztosan otthagy a busz.

Szóval, integetésre fel! 🙂 Nyugi, néhány alkalom után már nem lesz olyan fura.

 

Chanel lámpaoszlopok?!

Aki Londonban jár biztosan megfordul Westminsterben. Ebben a városrészben lehetetlen nem észrevenni a fekete lámpaoszlopokat amiken egy ismerős minta díszeleg. Coco Chanel logójáról van szó, amit szerintem hozzám hasonlóan sokan úgy is felismernek, hogy egyébként távol áll tőlük maga a márka. chanel

 

 

Városi legendák szerint Coco Chanel és Westminster hercege, Hugh Richard Arthur Grosvenor (micsoda méltóságteljes név!) egymásba szerettek az 1920-as években és románcuk szimbólumát láthatjuk az oszlopokon.

Snapseed

Bár nem vagyok híve a cukormázas szerelmi történeteknek, de nekem tetszik ez a verzió. Annyira illik Londonhoz. A lázadó francia divatdiktátor és a hagyománytisztelő herceg titkos szerelmi viszonya. Azonnal egy ködös, macskaköves utca jut eszembe, ahol a gázlámpák fényéből behúzódnak egy kapualjba. A közelben lévő pub-ból részeg kiabalás szűrödik ki és erjedt sörszagot érezni, elhajt egy lovaskocsi, aminek kereke felveri a vizet egy pocsolyából…

Hát nem idilli? Azt hiszem túl sok Downton Abbey-t nézek mostanság. Amit egyébként mindenkinek ajánlok nagy szeretettel.

A sivár valóság sajnos az, amelyet Martin Low, a Városi Tanács közlekedésért felelős biztosa megerősített néhány éve. Méghozzá, hogy a két C betű a City Council, azaz Városi Tanács rövidítése. A lámpaoszlopok pedig 20-30 évvel a románc után kerültek a helyükre.

Lehangoló, nem?

Mit tehetsz honvágy ellen?

Ahogy telnek a kint töltött hónapok, úgy merül fel egyre gyakrabban a honvágy kérdése köztünk is. Most összegyűjtöttem egy csokorba a számunka működő megoldásokat.

Nyitottság, érdeklődés – az új lakóhely, a nyelv, a kultúra, az emberek iránt. Így lehet  valóban megismerni és ezáltal elfogadni, majd megszeretni egy új helyet annak minden hibájával együtt.

Rutin kialakítása – a rutin a biztonság, irányítás érzetét adja és ez az ami sokszor hiányzik az otthoni jól megszokott környezetből. Ilyesmikre gondolok mint hol-melyik alapanyagot lehet megvásárolni, mikor és hova járunk edzeni, hol találjuk a könyvtárat, melyik a legrövidebb út a parkba stb.

Sok munka – így nincs idő gondolkodni 🙂 na jó, valójában ez az a pont amit én ki tudnék hagyni, simán meglennék sok munkaóra nélkül is és kétlem, hogy a honvágy lecsapna rám. Rajta vagyok, hogy elérjem ezt.

Szabadidő kitöltése –  ezzel nálunk nincs probléma, sőt. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne robotolásból álljanak a napok, hanem mindig legyen mit tervezni, várni. Így lesz száműzetés helyett kaland.

Új barátságok – nyilván a legjobb az, ha helyiekkel barátkozik az ember, így még kevésbé érezheti magát kívülállónak. Nekünk még van ebben mit fejlődni.. jó kapcsolatok már vannak, de barátságnak nem nevezném. Ez valószínüleg más, ha mondjuk olyan helyre költözött az ember ahol nincs ilyen rengeteg magyar vagy ha egyedülállóként jön ki, esetleg nincsenek kint még otthonról ismert barátai. Mindenesetre igyekszünk.

Hazai ízek – szerintem ebben sem szabad túlzásba esni és kizárólag a magyar boltban vásárolni, mert ezzel pont a helyi ízek felfedezése marad ki. Mi ebben jók vagyunk, imádunk kipróbálni mindenféle új ételt. Viszont az tény, hogy néha egy-egy túrórudi, kolbi vagy pirosarany jól tud esni. Hát még a Nagymamám hókiflije amit küldött.

Látogatók – Nagyon sokat tud segíteni a honvágy leküzdésében ha időnként meglátogatnak az otthoniak. Nálunk most volt egy kisebb áradat, sok barát és mindkettőnk családjának egy része kijött és annyira szuper volt. Amellett hogy tök jó dolgokat csináltunk együtt, sokkal otthonosabbá vált ettől az új ház is, ahol lakunk, hiszen a szeretteinkkel közös emlékek is hozzá tartoznak már.

+ 1: Észben tartani, hogy nem tart örökké – Ez egyrészt arra sarkall, hogy minél jobban kihasználjuk és élvezzük az időt amit itt töltünk. Másrészt, ha jön a honvágy akkor egy jó kapaszkodó, hiszen tudjuk, hogy ennek is vége lesz.

(+ 2: Otthoni (politikai) hírek olvasgatása könnyen elnyomja a haza akarok menni érzését.)

Nektek, kint élők, mi a technikátok? 🙂

 

 

 

Halloween muri

Ez a Halloween teljesen más volt mint az eddigiek. Hosszas jelmezkészítés (vagy legalábbis végtelennek tűnő keresgélés) és hajnalig tartó piálás helyett gyerekeknek elosztogattunk kb egy millió kalóriányi cukrot és 9-kor lőtték a pizsit.

Én általában minden évben várom a Halloweent, no persze közel sem annyira mint a Karácsonyt, de azért készülök rá. Otthon ez az elmúlt években mindig egy jó házibulit jelentett az Orbán birtokon és sok ordasprostis meg néhány tényleg nagyon jó jelmezbe öltözött barátot, ismerőst vagy ismeretlent.

Most viszont Londonban vagyunk, ahol a Halloween jóval túlmutat azon, hogy egy újabb ok legyen a vedelésre. Na jó, nem álszentkedek, nyilván szombat este tele volt a város beöltözött felnőttekkel akik nagyon vidáman vágtak neki az éjszakának. Ez a jó hangulat kevésbé volt jellemző másnap délelőtt 10 körül, amikor munkába menet találkoztam velük ismét a metrón. Üveges tekintetek, rászáradt művér, extra végtagok és cefreszag. Klasszikus vasárnap délelőtt. 🙂 (igen, kicsit irigykedtem)

Vigyázz, kész, HALLOWEEN!!!

A készülődést itt igen komolyan veszik. Vagy legalábbis imádják mindenre ráírni hogy ez most itt aztán nagyon spooky meg húúú de félelmetes. Az üzletek megteltek halloween-i édességekkel, jelmezekkel, díszítéshez szükséges pókhálókkal és fényfüzérekkel. Aminek nincs köze a Halloween-hez, annak is van. Ruhaüzletek, parfümárusok, telefonszervízek  stb aggatnak fel ilyenkor mindenfélét az üzletek kirakatába és szegény lelkes -vagy éppen kevésbé lelkes – dolgozóik fejére.
Emellett persze sok érdekes dolog is történik ilyenkor Londonban. A teljesség igénye nélkül néhány:

  • Vezetett túrák szellemkastélyokba, metróalagutakba vagy éppen Hasfelmetsző Jack nyomában
  • Halloweeni showk, mindenféle félelmetes előadások, műsorok, attrakciók
  • Múzeumok éjszakája (pl ijesztő nyomozás a Természettudományiban)

A pubok is készülnek ilyenkor, mindenhol halloween quiz és beöltözős buli.  Szóval mondhatjuk, hogy London nyakig benne van ebben a halloween őrületben.

Szerintem amúgy ez király, lehet csinálni egy csomó jó dolgot, a kedvenc Krispy Kreme fánkomnak van különkiadása és legjobbat még nem is mondtam, jönnek a kölkök cukrot gyűjteni!

TRICK OR TREAT

A sok amerikai film miatt bennem lévő izgatott várakozás, hogy végre hozzánk kopogtassanak és mondják, hogy “Trick or treat” azaz “Csokit vagy csalunk” végre a valósággá vált.23376911_1975753559118264_1807567881_o
Amikor munka után hazafele mentem és a környékünkön alig láttam kidíszített házat,  akkor kicsit megijedtem, hogy nem jön majd senki. Láttam a lelki szemeim előtt, hogy otthon ülök majd egyedül (Gabi és Matyi is dolgozott) és egymagam megeszem az összes gyerekeknek vett cukrot.. ehelyett amikor hazaértem kiderült, hogy másik két lakótársunk még jobban készült mint én. Arcfestős cuccok, díszítés, még több cukor, nyalóka és művér. Úgy döntöttünk, hogy lesz ami lesz, feldíszítjük a házat, hátha valaki mégis erre jár. Nagyjából mire minden pókhálót, halálfejes és pókos fényfüzért, “beware” feliratot stb felaggattunk, kisminkeltük magunkat és hatalmas tálakba öntöttük a cukrot, KOPOGTATTAK. Alig hittük el, de elkezdtek jönni.
Voltak nagyobb, 7-8 fős gyerekcsapatok háttérben néhány szülővel és szóló gyűjtögetők is. Mindannyian be voltak öltözve, nagyon cukik voltak. Páran mondjuk megijedtek tőlünk, ahogy öten kirobbanttunk az ajtón. Merthogy időközben a maradék két lakótársunk is fellelkesült és beszállt a buliba. Egy kisfiú konkrétan visszafordult az ajtóból, elbújt az anyukája mögé és még a kezemből sem fogadta el a cukrot. A legtöbben persze jól érezték magukat. A szemgolyó formájú csoki volt a legnyerőbb, ez a tudás még jól jöhet. 🙂

Egyébként a gyerekek csak kivilágított, feldíszített házakba kopognak, tehát ahol láthatóan várják őket. Sötétedeskor indul a az édességvadászat és este 8 után már nem várható senki. Szóval aki nem akar cukrot osztogatni, annak sem kell félnie, hogy kiéhezett, beöltözött gyerekek törik majd rá éjjel az ajtót.

23335583_1975753589118261_1002520742_o

Összességében én nagyon élveztem az itteni Halloweent. Persze azért bennem van, hogy a gyerekek brutál mennyiségű egészségtelen szarral etetése nem annyira jó buli. Illetve, hogy kissé túlzás ez, hogy lassan a levegőt is felcimkézik és halloween kiadásként eladják.. de közben azt gondolom, hogy ez végülis csak egy újabb alkalom az ünneplésre, ami pedig sosem árt. Mindenki találhat magának való szórakozást és senkinek sem kötelező megvenni/megenni semmit amit nem szeretne. 🙂

Más nyelv – más személyiség (?)

“Áááh, Szofia, the quiet lady! Nice to see you!” – kiált fel meglepődéssel egy kolléga amikor néhány nap szabadság után újra meglát az irodában.

Bevallom, először megsértődtem. Persze csak magamban puffogtam egy sort. Méghogy én a csendes, hah, nem is ismer. Pár órára a munka elterelte a figyelmem, de amint nem volt mit tenni, azonnal elkezdtem agyalni rajta. Vajon miért hívott így? Én bízom abban, hogy elég jól ismerem a saját tulajdonságaimat. Erre alapozva ki merem jelenteni, hogy a csendes, na az NEM én vagyok.

 

Akkor mégis miért lát így ez a fickó?

A válasz persze az angol nyelv. Azaz, ahogy én az angolhoz viszonyulok, ahogyan azt használom. Vagy méginkább, amilyenné válok, amikor angolul beszélek. Ez nagyon hasonló ahhoz, amikor az ember ‘személyiséget vált’ ha különböző típusú emberekkel beszél.

Hiszen sokszor más személyiségünket mutatjuk ha mondjuk egy ügyintézővel beszélünk vagy egy kisgyerekkel, esetleg a felettesünkkel és így tovább.
Amikor ezt az anyenyelvünkön tesszük akkor szerintem kevésbé vesszük észre ezeket a váltásokat, könnyen lépegetünk egyik szerepből a másikba. Viszont ha az egészet egy másik nyelven kell csinálni akkor sokkal nehezebb megtalálni a “megfelelő” hangot, stílust, közvetlenséget stb.

Úgy érzem, mintha az egész személyiségemre ráhúztak volna egy angol filtert. Minden ugyanaz, de mégis teljesen más.

Találtam kutatásokat* ebben a témában, bár azok inkább a kétnyelvűekre vonatkoznak, akiknek például más nyelvet beszélnek a szülei, így nekik sokszor a két nyelvhez kapcsolódóan eltérő személyiségjegyeik alakulnak ki. Itt nem pont erről van szó, de egyetértek azzal, hogy a nyelv nem csak konkrét információt közvetít, hanem egy adott kultúrához való kapcsolódást tesz lehetővé. Így, ha valaki nem is anyanyelvi szinten használja az idegen nyelvet, akkor is azon keresztül automatikusan egy másik kultúrához kapcsolódik.

Ez a két tényező befolyásol engem a kommunikációban; az egyik a nyelvhez kapcsolódó kultúra, a másik pedig a nyelvtudás szintje.

Ki ez a nő?

Tartottam egy kis önvizsgálatot és a következőket vettem észre:

  • Angolul jóval csendesebb vagyok. Ja, a fenébe. Igaza volt. Viszont emiatt nem fecsegek annyit, komolyabbnak tűnök. Nem is olyan rossz.
  • Kevésbé vagyok vicces. Tudom-tudom, de induljunk ki abból, hogy magyarul az vagyok. Azért egy-két jó beszólásom van itt is időnként, legalább azok mindig nagyobbat ütnek. 🙂 Szeretem ezekkel meglepni a kollégákat.
  • Nem annyira akarom megváltani a világot, nem küzdök az igazamért. Nem lázadok, ha valami szerintem hülyeség. Jóval elfogadóbb vagyok. Ezáltal kevesebb energiát pazarlok meddő dolgokra és kevesebb konfliktusba keveredek. Ja, a világ sem omlott még össze.
  • Még kevésbé tudom kezelni ha bókolnak. De legalább ugyanúgy elvörösödök derékig. Fasza.
  • Nehezebben megy a small-talk, a tartalom nélküli udvarias csevegés. Ez valóban hátrány, mert ezekből alakulnak ki utána a felületes munkahelyi kapcsolatok, ami meg bármikor jól jöhet. És jól is szokott jönni.
  • Ha olyannal beszélek aki a felettesem vagy valami más nagyfejű a cégnél akkor teljesen elfelejtek angolul. Míg magyarul bármennyire is zavarban vagyok, akárhány igazgató előtt is kell szerepelnem, a beszélőkém sosem hagy cserben. Akkor is határozottnak és összeszedettnek tűnök, ha épp szanaszét parázom magam. Na angolul örülök, ha a nevemet képes vagyok elmondani. Még jó, hogy nem itt tervezem a karrierépítést, különben nagy bajban lennék.
  • Sokkal kevesebbet beszélek magamról. Így nem tudnak annyira megismerni, tehát nyilván nem jönnek rá, milyen ellenálhatatlanul jófej vagyok. Shame.

Na de miért van ez?

A fentiek egyrészt a nyelvi hiányosságoknak köszönhetőek. Néha lusta vagyok és inkább meg se szólalok csak ne kelljen gondolkodnom azon, hogy hogyan fejezzem ki magam. Néha azért nem beszélek vagy igyekszem rövidre fogni mert félek, hogy hülyeséget mondok. Ha fáradt vagyok akkor egyáltalán nem tudok kommunikálni, de tényleg. Néha, ha belelendülök akkor azt hiszem hogy olyan sebességben tudok angolul is beszélni, mint magyarul. Na ez egy nagy tévedés. Ilyenkor elkezdek baromságokat mondani, rossz szavakat használni, összekeverni dolgokat illetve tudatalatt azt sugárzom a beszélgetőtársam felé, hogy nyugodtan hadarjon Ő is, én meg utána még nehezebben tudom követni.

Másrészt, kultúrális különbségek is közbejátszanak. Például, hogy annyira belémégett már a “Hellohowareyou-Thanks, fine, you?” és ennek mindenféle variációja, hogy kezd teljesen elmúlni az ingerenciám arra, hogy ennél jobban belemélyedjek a hogylétem ragozásába, tudván hogy a kérdés nem komoly. Emiatt nagyon nehéz folytatnom egy így indított beszélgetést, mert nekem hiányzik az eleje. Ezt a bohóckodást a hogyvagyunkkal nem tudom annak tekinteni és csak megakaszt. Vagy akár az is közrejátszik, hogy itt nem szokás az ebédlőben enni, főleg nem együtt enni. Az ebédet mindenki az asztalánál kanalazza be, semmi közösségi élmény nem lesz belőle. Semmi pletyi, ismerkedés, temiteszel, adjegyharit ésatöbbi. Szerintem pedig a közös kajálás az egyik legfontosabb színtere a munkahelyi haverkodásnak.

Ezeken felül persze vannak még egyéb faktorok is, amik otthon is ugyanígy befolyásolnának. Ilyen például, hogy több hangos, erős, nagyon sárga és piros személyiség dolgozik egy rakáson, így érvényesülni is nyilván nehezebb. Hogy a legtöbben az irodában idősebbek. Vagy például, hogy az értékesítők, akikkel a legkönnyebben megtalálom a hangot (közülük mondta az egyik a nyitó mondatot) reggel és délután 5-5 percet töltenek bent, amikor mindegyik felsorakozik szépen és ahogy útnak indítom őket reggel vagy éppen beszedem a cuccaikat délután akkor beszélünk néhány mondatot. Ez elég kevés kapcsolatépítésre, de azért érdekes módon közülük sokakkal sikerült jó kapcsolatba kerülnöm.

Összességében azt azért nem mondanám, hogy teljesen más az angol személyiségem, de mindenképpen vannak különbségek. Jelenleg így, hogy tudatosabbá vált a dolog, élvezem, hogy miben különbözöm saját magamtól. 🙂

Nagyon kiváncsi lennék, hogy mások, akik külföldön éltek/élnek hogyan viszonyulnak ehhez. Szóval ha vettetek észre hasonlót magatokon vagy épp az ellenkezőjét, akkor komment, plíz! 🙂

 

Kutatás forrás