Angol árak 2018 – összehasonlítás

Angol árak: Mennyibe kerül az élelmiszer, cigaretta, alkohol stb. Sokszor találkozunk ezekkel a kérdésekkel. Egy korábbi bejegyzésben betekintést nyerhettetek a lakhatás, tömegközlekedés és egyéb költségek világába és irtunk a helyi fizetésekről. Ez az összefoglaló pedig a háztartási termékek és élelmiszerek árait veti össze Angliában és Magyarországon.

A bejegyzést nagymamám ihlette, aki megszokta kérdezni néha telefonon, hogy mennyi a kenyér meg a sör meg ilyenek. Hát itt lesz a válasz. 🙂

Ha csak leírnám, hogy otthon 200 Ft a kenyér itt meg 350 az kevésbé lenne reprezentatív, illetve nem sok információval szolgálna. Nem az a célom, hogy azt lássátok, hogy itt mennyivel drágábbak a dolgok, hanem az, hogy az életszínvonalbeli különbségekre világítsak rá kicsit.
– Nem próbáltam a legkedvezőbb akciókat keresni, egyszerűen megnyitottam az itteni és az otthoni Tesco oldalát, ahol megkerestem az azonos termékeket és összehasonlítottam.
– A táblázatban szerepel a termék neve, magyar és angol ára, valamint az angol ár forintosítva. Ezen kívül feltüntettem, hogy minimálbér esetén hány óra munkát kell dolgozni adott termékért.

Itt lesz izgalmas a történet és jönnek ki a különbségek. Otthon a jelenlegi minimum órabér 733 Ft, nettóban körülbelül 488 Ft. Az angliai minimálbér eleve órabérben van megadva, ami 7,5 font bruttó. Ha egy átlag adózású bérből számoljuk a nettót akkor az kézhez kb. 6,6 font. Ez a 6,6 font 2 350 Ft-nak felel meg. Tehát ennyi az, amit egy óráért mindenképpen ki kell, hogy fizessenek a szigetországban.

A hosszúra sikeredett felvezető után pedig következzen a táblázat. 🙂 Ahol nem írtam márkanevet, ott vagy a Tesco saját márkáját vagy a legolcsóbbat vettem alapul.

Angol árak
Angol árak – összehasonlítás I.
Angol árak
Angol árak – összehasonlítás II.

Összegzésként azt láthatjuk, hogy Angliában a minimálbér többet ér, mint otthon ha a mindennapi élethez szükséges dolgokat szeretnénk megvásárolni.

Ez az egyik oka annak, hogy sokan kivándorolnak képzettség nélkül. Egész egyszerűen itt magasabb életszínvonalat tudnak teremteni maguknak, mint otthon. Természetesen a képet kicsit árnyalja, hogy a lakhatás és a közlekedés viszont sokkal drágább, illetve az, hogy a teljes munkaidő nem annyira divat itt. De ki lehet fogni.

Ha pedig azt nézzük, hogy vidéken olcsóbb a szállás és a tömegközlekedés, mint Londonban, cserébe a minimálbér ugyanannyi és a Nutella sem kerül többe, akkor már az arányok is változnak.

font
A jó öreg angol font

Remélem érdekesnek találtátok a kis kutatásomat. Ha tetszett, iratkozzatok fel a továbbiakért. Emellett Facebookon és Instán is megtaláltok minket.


Hozzászólás