Sztereotípiák vs Valóság

.. hogy teljesen pontos legyek, a mi valóságunk az, amiről írni fogok. Annak ellenére, hogy ez a mi blogunk, azért fontosnak érzem, hogy leírjam mivel biztos vagyok benne, hogy aki már járt/lakott itt az némelyik pontnál nem fog egyetérteni velem. Sőt, akár még az ellenkezőjéről is meg lehet győződve. Vidéken például biztosan sok minden teljesen más. (Bocsi, Qtyi, de ezt így hívják! 😀 <3) Ettől szép az élet. 🙂

Pozitív csalódás:

1.Ételek

Az angliai ételekről és italokról (mielőtt először itt jártunk) annyit tudtunk, hogy van az english breakfast, a fish and chips és a piték meg isszák a sok tejes teát és cidert. Valahol az agyunk hátsó részében pedig felrémlett, hogy az angoloknak nincs is saját konyhája, a gasztronómia haldoklik és minden nagyon egészségtelen.  Ezek a gondolatok alapvetően nem hibásak, viszont ennél jóval árnyaltabb a helyzet.

Az english breakfast és a fish and chips kevésbé vált a szívünk csücskévé, azonban a piték, a tejes fekete tea és a cider annál jobban. Természetesen ezeken túl is van élet. Való igaz, hogy nincs olyan híres konyhájuk, mint mondjuk a franciáknak (vagy a magyaroknak 🙂 ) de a rengeteg kultúra keveredése meghozta gyümölcsét. Nincs olyan nemzetiség amelyiknek az ételeit ne tudnánk megkóstolni, virágzik a streetfood (az egészséges típusa meg pláne), a belvárosban (ami kb nagyobb mint Budapest) minden sarkon találhatunk egy menő, sok csillagos, sztárséfes éttermet. No és persze itt van Jamie is. 🙂 Mondhatjuk, hogy jó-jó, de ezek nem az Ő ételeik.. pedig de. Ezekben az éttermekben, kajás standoknál vagy büfékben a helyiek dolgoznak, alkotnak, fejlődnek és (a hatalmas versenynek köszönhetően) újabb és újabb csodás dolgokat találnak ki. Akkor meg kit érdekel, hogy eredetileg kubai vagy éppen olasz étel volt-e az amit átalakítottak. Gondolom nem vagyok egyedül vele, hogy otthon sem azokat a helyeket kerestem ahol gulyást vagy pörköltöt lehet enni, hanem valami különlegesre fájt a fogam. Itt ugyanez a helyzet. Persze azért a a tradicionális vonalat is képviselik, főként a turisták miatt. Húsos pitében szerintem verhetetlenek.

Azért persze valamennyire helytállóak az első gondolatok is. Tejes tea, kekszek és szendvics. Most, hogy britekkel dolgozom, testközelből meg tudom őket figyelni. Tényleg rengeteg fekete teát isznak, gyakorlatilag mindenki mindennap legalább 2-3 alkalommal. (be kell valljam, eddig is szerettem teázni, de engem teljesen megfertőztek) Hozzá muszáj, hogy legyen valamilyen édes keksz vagy teasütemény. (éljen a custard cream!)  Ja és ebédre a szendvics az egy normális kaja. Kis zacskós chipssel. Szerintük.

2. Brit akcentus

Ettől mi rettentően féltünk. Hogy majd nem értünk semmit. Én néztem anno Skinset vagy éppen Misfitset és az abban beszélt angolt sokszor még angol felirattal sem értettem.. azt hiszem így valós volt a félelmem. Szerencsére ez nagyjából megdőlt.

Egyrészt a sok itt élő, tanult angolt beszélő miatt jóval könnyebb a helyzet. Az indiai angolt megérteni szinte fontosabb, mint a britet. 😀 Illetve a britek között is hatalmas különbségek vannak. Tény, hogy van akit csak kb 20-30%-ban értek, de van akit 70-80.. sőt, olyan is akad akit szinte mindig 100%-ban. A hiányzó részeket általában ki tudom következtetni a megértett részekből és mindemellett az angolok udvariassága ebben a helyzetben is előjön és ha látják, hogy bután nézek, elismétlik. Ha kérem őket, akkor is. Ha visszakérdezek, máshogy mondják és lassabban. (nem ordítva :)) Szóval a helyzet jóval jobb, mint ahogy számítottunk rá és úgy érzem, hogy rengeteget tanulunk a kihívásokból is.

Ja, és az esetek nagy részében végre már szépen ki tudom mondani a th hangot. Tudjátok THought vagy THree meg ezek a förtelmek.. hát én ezzel mindig is nagyon szenvedtem. Most követek egy fickót youtube-on (Papa English, nagyon jó!) aki pont a “brittesítésben”, ahogy én hívom, segít a videóival. Neki volt egy példája, “I like your teeth” ami elég ártatlan udvarlás (Tetszenek a fogaid) de ha valaki úgy mondja a TH-t mint én, valami TCCH-nek kb, akkor azt könnyen “tits”-nek lehet hallani (mellek).. ez pedig már egészen kellemetlen szituációkat szülhet. 🙂 Bár udvarolni nem terveztem, elhatároztam, hogy ez a minimum, hogy az ilyen alapvető dolgokat végre megtanulom normálisan. Persze még mindig sokszor úgy érzem, főleg ha telefonba beszélek (még jó, hogy ez a munkám egy része :D) hogy barbárul és fülsértően hangzik ahogy beszélek. Néha mondok random szavakat amik nem is illenek oda és az igeidők kérdését pedig teljesen rugalmasan kezelem. 😀 Legalább van hova fejlődni.

3. Fordított közlekedés

Na jó, bevallom ebben nem 100%-os a tapasztalatunk, hiszen nem vezettünk itt kint. (én konkrétan sehol :D) De azért gyalogosként vagy biciklivel is tudott már meglepetés okozni. Főleg biciklivel, hiszen ott az autók között kell sokszor menni, ugyanúgy “rossz” oldalon, körforgalomban meg parkoló autókat előzgetve. Eddig még megy és néhány alkalom után már egészen megszokottnak éreztük. Igaz időnként azért elhangzik még a mantra: Balra tart, jobbra néz. (amikor át kell menni egy kereszteződésben)

Gyalogosként egyszerűbb a helyzet, mert a zebrák 99%-ánál fel van festve, hogy merre nézz. Ez nagyon kedves és elővigyázatos dolog. Azért eleinte így is néztünk mi mindenhova csak oda nem ahová kéne egy-egy nagyobb kereszteződésnél.

Ja, és a biciklire visszatérve. Két szuper dolog is van itt, egyik, hogy a google maps-en működik a biciklis útvonaltervezés, ez csodás! A másik pedig, hogy rengeteg bicikliút van. Sok “csak” az autóútról leválasztva/felfestve, de így is sokat segít.

4. Időjárás

Tudom, mostanában pedig sokat panaszkodtam. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy közel sem olyan rossz a helyzet, mint azt otthonról gondoltuk. A szabály, hogy mindig legyen nálad esernyő és napszemüveg. Merthogy nem rossz az időjárás, csak változékony. Az eső nem olyan világvégés mint otthon (tehát nincsenek óriási viharok) és nem is olyan egész nap esős, hanem ha jön időnként akkor inkább ez a szemerkélős, csendes, rövid eső. Persze azért az igazi 30 fokos nyár nekem személy szerint hiányzik, mert az tényleg nincs. Inkább tavaszi idő van itt egész nyáron. Sokan mondjuk ezt nagyon élvezik, én meg kibírom és irigykedem az otthoniak posztjait látva. Arra szoktunk gondolni, hogy majd jövőre Amerikában hónapokig csak nyaralunk.. 🙂

A megszokhatatlan:

1.Az értelmetlen, de kötelező kérdés..

“How are you?” (Hogy vagy) kérdés mindenféle válasz várása nélkül.. nem, nem és NEM. Soha nem fogom megszokni, hogy egy nap kb 40x nekem szegezik a kérdés különféle formákban és senkit nem érdekel a válaszom. 😀 Igyekszem elintézni egy “fine, thank you-val” (Jól, köszi) de belülről szétfeszít a vágy, hogy hosszas mesélésbe kezdjek a reggelemről, a tegnapi napról, arról, hogy mit ettem vagy éppen mit fogok csinálni. Kár, hogy soha senkit sem érdekel igazából. No nem azért mert bunkók lennének, sőt, túl udvariasak is sokszor. Egyszerűen azért mert itt tényleg a köszönés része ez a kérdés. Kezdem megszokni, hogy néha maguknak meg is válaszolják a kérdés egy “how are you, you’re right?” elharapott mondattal vagy éppen csak egy “you’re right”-ot kapok.. esetleg elmegy mellettem a kolléganőm, akivel aznap már 10x összefutottunk és mindig elmondjak hogy “you’re ok my darliiiing/sweetie/honey” mindez elnyújtva, negédes mosollyal az arcán. Tényleg furák..

2. A megszólítások

Teljesen normális, hogy mindenki a következő megszólításokat használja: darling, honey, love, sweetie, mate, buddy stb. Ez nagyon furán hat, amikor valaki olyan mondja például akivel egyáltalán nem vagytok közeli viszonyban, sőt éppen nem is kedveled különösebben, mégis LOVE-nak hív.. nem hiszem, hogy ezt megszokom.

3. Az udvariasság és az ehhez tartozó körmondatok

Ez csak félig illik ide, mivel az udvariasságot természetesen értékelem. De ez itt inkább műnek és erőltetettnek hangzik. Főleg írásban. Teljesen természetellenes ez az “I was wondering if.. blabla” és száz másik frázis. Ahelyett, hogy megkérdezném simán amit akarok. Ja és érdekes tény, hogy már több alkalommal szóvá tették, hogy a én mennyire udvarias vagyok, meg úgy általában a magyarok akikkel eddig találkoztak. Magamról tudok nyilatkozni, tényleg az vagyok, de közel sem ilyen ömlengősen mint az itteniek. Ebből látszik, hogy teljesen más az udvariasság valójában, mint amit itt a kultúrájukból adódóan csinálnak verbálisan.

Az átverés:

Hány emberrel megbeszéltük, hogy jajj, de hát nem leszünk messze, csak két óra repülővel, az semmi..
Aha, legalább 1-másfél óra ki a reptérre, 1-2 óra a reptéren, 1 óra késés, 2 és fél óra repülés, 1 óra útlevélellenőrzés-csomagra várás, 1 óra Ferihegyről.. hát azért ez elvisz egy egész napot bárhogy is nézem. 😀 Ráadásul a transzfernek és a repülőjegynek is néha igen borsos az ára, szabadnapokat meg nem osztogatnak puszira, szóval ha az embernek van 2-3 szabadnapja akkor nem indul neki Magyarországnak általában, hiszen elvisz egy csomó pénzt, időt és közben alig töltöttél időt otthon. Én inkább a hosszabb utakra szavazok, csak akkor meg felmerül a dilemma, hogy hát ugye mehetnénk valami új országba, felfedezhetnénk egy helyet ahol még nem jártunk vagy menjünk haza, mert ott a család meg a barátok. Szóval ez a része tényleg nem könnyű.

Érdekes, hogy azzal találkozom itt kint rengeteg magyarnál, hogy alig akarnak hazamenni és nem a pénz miatt. Sokan mondják, hogy nincs kihez hazamenni aki igazán érdekelné őket vagy hogy nekik annyira elegük lett Magyarországból, hogy minek menjenek. Ezzel mi nagyon nehezen tudunk azonosulni. Vagyis sehogy. Biztos azért mert a mi otthoni hátterünk nagyon más vagy mert imádjuk Magyarországot/Budapestet. Nagyon élvezzük az itt létet, de abban (is) egyetértünk, hogy az segít nekünk élvezni ezt a dolgot, hogy tudjuk, jövő nyárig szól és utána folytathatjuk az otthoni életünket onnan ahol abbahagytuk. (Vagyis kicsit előbbről. :))

A menőség:

Az, hogy London nagyon király! 🙂 Tényleg. Azt mondják sokan, hogy itt sosem érezheted magad igazán otthon. Talán nem is baj.

Én néha már teljesen helyinek érzem magam, igazi londonernek, néha pedig olyan mintha turista lennék és csak ámulok-bámulok. Ez sokszor például nem attól függ, hogy éppen dolgozni megyek-e vagy a felfedezünk egy új helyet. Előfordul, hogy ülök a metrón munkából hazafele és azon flesselek, hogy mekkora király érzés itt lenni ebben a hatalmas városban, úgy hogy kicsit már otthonosan mozgok itt-ott, mégis egy másodperc alatt át tudok változni kíváncsi utazóvá.. Valami keveréknek érzem most magam. Nem tudok betelni a Tower bridge látványával, a piros kétemeletes buszokkal, azzal hogy olyan megállóknál megyek el hazafele mint  Westminster, Oxford Circus vagy éppen Hyde Park, a csapolt ciderrel, a rengeteg (sokszor érintetlen) zöld területtel, az ételek hatalmas választékával és még tömérdek dologgal. Egyelőre ez az érzés nekem megunhatatlan. 🙂

 

 


One thought on “Sztereotípiák vs Valóság

Hozzászólás